...
Jelentésed rögzítettük. Hamarosan intézkedünk.
Az első Citroen DS modell 1955-ben Párizsi Autószalonon mutatkozott be. 56 évvel a bemutató után az újjáélesztett DS széria mára már két taggal büszkélkedik. Szerkesztőségünknél a nagyobbik DS a DS4 járt.
A Citroën maga sem gondolta 1955-ben, hogy már a bemutató napján 12000 megrendelés fog érkezni az új modellre. A DS így a francia autóipar egyik legmeghatározóbb autójává vált. 2010-ben a Citroën úgy döntött, hogy leporolja a DS nevet, így megszületett a DS3-as, idén pedig a DS4-es.
A DS4 formája valahol a trendi crossover és a coupé közt van félúton. Egy biztos feltűnő autó az utakon az új Citroën. A design pedig minden embernek tetszett, akivel kapcsolatba került az autóval kortól és nemtő függetlenül. A hátsó ajtók kilincs elhelyezése annyira jól sikerült (bár láttunk már hasonló megoldást Alfa Romeo-n és Seat-on is), hogy többen kétajtósnak nézték az autót.
A Citroën házon belül ügyesen megoldotta azt a fura helyzetet, hogy a DS4 gyakorlatilag egy C4-es. Egész egyszerűen az erősebb motorok és a prémium extrák a DS4-hez érhetőek csak el. Ezzel az autó ár és megítélése egyből feljebb kerül. A C4-es egyértelműen a Ford Focus, Volkswagen Golf és kategóriájának ellenfele. A DS4-es inkább az Audi A3-as és a BMW 1-es széria ellen versenyez.
A franciáktól már megszokott kényelem és extravagáns design fogadja a vezető és az utasokat is az autóba beülve. Az anyagok minőségé és kidolgozás magas színvonalat képvisel. A korábban elterjedt rosszhírnévre erősen rácáfol a DS4-es. Az utasteret egyetlen negatívum érheti és az is csak a hátul utazókat. Jelesül az, hogy nem lehet lehúzni a hátsó ablakot, sőt még kibillenteni sem lehet, így komoly levegőhiány léphet fel, mert középen levegőrostélyok sincsenek. A levegőtlenségre sajnos panaszkodtak is a hátul utazók...
http://golfandprime.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1452:teszt-citroen-ds4-videoval&catid=19:auto&Itemid=34
www.golfandprime.hu
http://www.facebook.com/golfandprime
Szponzorokat, partnereket keresünk!
info@golfandprime.hu