Kardung La hágó

85
Feliratkozom
lohere
6815 videó
376 Loop készítése
0
0
2012. okt. 12.

" A Kardung La hágó egészen más arcát mutatta, mint múltkor.
Most állati nagy hó van ott, a kis gompa, ahol a durva samanos jellegű jelenet volt, félig hó alatt van.
A Kardung La hágó a feliratok szerint a világ legmagasabban fekvő, autóval járható hágója, valahol 5300 és 5600 méter között, egyik helyen így, a másikon úgy írják, de az a lényeg, hogy magasan van.
Az út odafele is más volt, mint 2008-ban.
Hófalak mellett mentünk, a víz sokszor omlott az útra, néha komplett vízesések, és így havasan sokkal vadabb és szebb is volt persze.
Az utakat úgy kell elképzelni, hogy baromi keskenyek, meg sokszor szembe is jönnek, és akkor aranyosan kimennek egészen a szakadék szélére.
Láttunk egy autót, ami félig lezuhanásban volt, és többen nyomkodták vissza az útra.
Na ja, néha kicsit le is fagyott a víz, és ott csúszott. Felmásztunk a Kardungon a kis kilátóig.
Nem volt egyikünknek sem az égvilágon semmi baja a magasság miatt, sokkal inkább a jeges hó kavart be, főleg mert nem vittem túrabakancsot, csak egy szakadt dorkot, és abban elég szar volt felmászni, na meg főleg le. Majd a képek mutatni fogjak remélem, hogy érdemes volt mégis.
Otthonról tényleg nem képzelhető el, milyen helyeken járunk, néha mi se hisszük el, tényleg.
A Himalaja leírhatatlan, legjobb idejönni és látni. Döbbenetes formák, mélységek és magasságok, és szerencsére állati jó sofőrök jellemzik a terepet.
Na, meg a megállókon irtó undorító klotyók, ez is azért hozzá tartozik a képhez. Ez utóbbi azért ciki, mert a magasság miatt nem árt sokat inni, és mivel nincs nagy meleg, ki se lehet izzadni, ezért aztán kéne menni vécére (bokor ugye nincs), és az meg nagy levegővel is elég gyötrelem.
Nem tudunk elbujni se, mert a helyi erők utánunk jönnek érdeklődve, hogy vajon mit is nézünk ott. Na, szóval, fiúnak jobb lenni errefelé"
http://keletiutazas.blogspot.hu/2010/07/incredible-india-avagy-vonzuk-bajt.html.

0
0
0
Méret:pxpx

Videó jelentése.

Mi a probléma?

  • Szexuális tartalom
  • Erőszakos tartalom
  • Sértő tartalom
  • Gyermekbántalmazás
  • Szerzői jogaimat sértő tartalom
  • Egyéb jogaimat sértő tartalom (pl.képmásommal való visszaélés)
  • Szexuális visszaélés, zaklatás

Kérjük, add meg e-mail címed, ahol fel tudjuk venni veled a kapcsolatot.

...
Jelentésed rögzítettük. Hamarosan intézkedünk.
Hozzászólások
Követés emailben
Szólj hozzá!
Felhasználó videói
1 | 2 | 3 | 4
következő
Válassz felhasználónevet!

Ezen a néven jelennek majd meg a videóid és a kommentjeid.

Felhasználónév...:
Mehet
Felhasználódat regisztráltuk!
Felhasználódat regisztráltuk, szánj néhány percet a profilod Beállítására, amit a Beállítások menüpont alatt tudsz megtenni!

Hozzászóláshoz lépj be az Indapassoddal!

VAGY