218 Loop készítése
Megosztás bekapcsolva
Megosztás kikapcsolva
0
0
2018. júl. 5.

A világbajnokság kilencedik futamát, az osztrák nagydíjat 2018. július 1-jén rendezték meg Spielbergben. A versenypályán egy kör 4,326 km, a verseny 71 körös volt.

A rajtot követően a nagyszerűen induló Räikkönen beszúrt az első két helyről induló Mercedes-pilóta közé és feljött a második helyre. Az élről induló Bottast egy pillanatra Max Verstappen is megelőzte, de a finn visszavette pozícióját, míg Räikkönen elfékezte az első kanyart és visszaesett a negyedik helyre. A harmadik körben Hamilton, Bottas, Verstappen, Räikkönen, Ricciardo, Grosjean, Vettel volt az első hét sorrendje. Egy körrel később Vettel megelőzte Grosjeant, és Ricciardót vette üldözőbe. A 12. körben Nico Hülkenbergnek az újonnan fejlesztett MGU-H egységének meghibásodása miatt kellett feladnia a versenyt, majd a 14. körben Bottas váltóhiba miatt a második helyről volt kénytelen kiállni. Ezt követően az élmezőnyből többen kiálltak kereket cserélni, azonban a Mercedes késlekedése miatt az élen álló Hamilton taktikai hátrányba került. A 25. körben Hamilton, Verstappen, Ricciardo, Räikkönen, Vettel, Magnussen, Pérez, Grosjean, Ocon és Sainz autózott pontszerző helyen. A brit versenyző egy körrel később állt ki az élről a bokszutcába és a negyedik helyre tért vissza, az élen a két Red Bull-pilóta állt ekkor. A 33. körben Ricciardo, Räikkönen és Hamilton kis különbséggel követték egymást, míg Verstappen már öt másodperces előnyt autózott ki az élen. Egészen a 44. körig nem történt változás, ekkor Ricciardo újra a bokszutcába hajtott, Räikkönen pedig fellépett a második helyre. Hamilton folyamatosan a gumijainak állapota miatt elégedetlenkedett, ami miatt nem tudta támadni az előtte haladókat, majd az 53. körben újabb kerékcserét kellett megejtenie a Mercedes versenyzőjének. Az 54. körben Ricciardo váltóhiba miatt adta fel a versenyt, míg a 64. körben Hamilton autója is meghibásodott, a címvédő is feladta a versenyt. A futam hátralevő részében a két Ferrari autózta a leggyorsabb tempót, Räikkönen folyamatosan közeledett az élen álló Verstappenre, de a holland 1,8 másodperces előnnyel kezdte az utolsó kört. Räikkönen már nem tudott támadni, Verstappen nyert a két Ferrari-versenyző előtt, pontot szerzett még a szezon folyamán először a negyedik Grosjean, Magnussen, Ocon, Pérez, Alonso, Leclerc és Ericsson.

0
0
0
0
Méret:pxpx

Videó jelentése.

Mi a probléma?

  • Szexuális tartalom
  • Erőszakos tartalom
  • Sértő tartalom
  • Gyermekbántalmazás
  • Szerzői jogaimat sértő tartalom
  • Egyéb jogaimat sértő tartalom (pl.képmásommal való visszaélés)
  • Szexuális visszaélés, zaklatás

Kérjük, add meg e-mail címed, ahol fel tudjuk venni veled a kapcsolatot.

...
Jelentésed rögzítettük. Hamarosan intézkedünk.
Hozzászólások
Követés emailben
Szólj hozzá!
Felhasználó videói
1 | 2 | 3 | 4
következő
Válassz felhasználónevet!

Ezen a néven jelennek majd meg a videóid és a kommentjeid.

Felhasználónév...:
Mehet
Felhasználódat regisztráltuk!
Felhasználódat regisztráltuk, szánj néhány percet a profilod Beállítására, amit a Beállítások menüpont alatt tudsz megtenni!

Hozzászóláshoz lépj be az Indapassoddal!

VAGY