10 Loop készítése
Megosztás bekapcsolva
Megosztás kikapcsolva
0
0
1 hete

Lökhárító javítás: Mazda 6

"Hogyan tedd egyszerűvé az autó lökhárító javítást"

Az autó tulajdonosnak nem kell értenie a lökhárító hegesztéshez.

Most egy rövid és tömör gyorstalpalót írunk össze azért, hogy megfelelően tudd definiálni a problémád.

"Az autó azért van, hogy közlekedj vele"

A munkába elmenni és még a családi feladatokat is ellátni nem könnyű. Ezek összehangolása tömegközlekedéssel embert próbáló feladat és így érthető ha nélkülözhetetlen az autód.

1. Leszakadt a lökhárító

A műanyag lökhárító apró kis füleken ül. Ezek szoktak leszakadni, amiket néhány pár ezer forintos tartó fog. Egy ilyen sérülés néhány óra alatt elkészül és nem ritka.

Amíg Te dolgozol, addig az autód is elkészül, így két vonal jeggyel megoldottad a közlekedésed. Munka után már használatba is veheted a kocsid.

2. Amikor a fényezés sérül

Lehet gyakran nem is rajtunk múlik, hogy sérül-e az autó fényezése vagy annak bármelyik alkatrésze. Az alkatrészek vagy a lökhárító fényezése szükséges, ha a felületén lévő lakk réteg megsérül.
Ilyenkor még gyakori, hogy a fém vagy a műanyag felület is sérül, amit javítani kell.

Ilyenkor az autót nélkülözni kell, de az átlagos 1,5 hetes idő helyett alig 4 nap alatt kész a javítás.

3. Lökhárító javítás

Ez a kategória mindent magában foglal. A szerelésen, műanyaghegesztésen és fényezésen kívül az egyéb alkatrészek javítása is fontos.

Gyakori, hogy egy megrepedt, eltört vagy behorpadt lökhárító más alkatrészeket tönkre tesz.

Ezek alapján már biztosan könnyebben tudod meghatározni, hogy milyen sérülésed van és mire van szükséged.

Ha ilyen problémád van, akkor telefonálj és most már alig 1 perc alatt megmondjuk a legjobb megoldást.

http://www.muheg.hu/

Mű-Hege műanyag Kft.

#lökhárítójavítás
#műanyaghegesztés
#műanyagjavítás
#fényezés

http://muanyaghegesztes-budapest.hu/
https://www.facebook.com/muanyagjavitas.muhegekft/
https://twitter.com/muanyagjavitas
https://www.youtube.com/c/M%C5%B1anyaghegeszt%C3%A9sBudapest

0
0
0
0
Méret:pxpx

Videó jelentése.

Mi a probléma?

  • Szexuális tartalom
  • Erőszakos tartalom
  • Sértő tartalom
  • Gyermekbántalmazás
  • Szerzői jogaimat sértő tartalom
  • Egyéb jogaimat sértő tartalom (pl.képmásommal való visszaélés)
  • Szexuális visszaélés, zaklatás

Kérjük, add meg e-mail címed, ahol fel tudjuk venni veled a kapcsolatot.

...
Jelentésed rögzítettük. Hamarosan intézkedünk.
A hozzászólások le vannak tiltva ennél a videónál
Felhasználó videói
1 | 2 | 3 | 4
következő
Válassz felhasználónevet!

Ezen a néven jelennek majd meg a videóid és a kommentjeid.

Felhasználónév...:
Mehet
Felhasználódat regisztráltuk!
Felhasználódat regisztráltuk, szánj néhány percet a profilod Beállítására, amit a Beállítások menüpont alatt tudsz megtenni!

Hozzászóláshoz lépj be az Indapassoddal!

VAGY

Megerősítés!